Kész, vége. A lámpák meghaltak, és minden zaj eltűnt. Nem zúgnak a gépek, nem bántja a szememet semmi fény. Kimúlt a világ. Egyet még sóhajtott, aztán ennyi volt. Megunt létezni, megunta azt a szörnyű zajt, amit okoztak mások neki. Lehunyta a szemét, majd mély álomba merült. Azt hitte nyugodtan aludhat majd, mert nem lesz több zúgás, de tévedett. Mindenki sírni kezdett, én is, a gyerekek is, a felnőttek, az öregek, Ludmilla, Szergej Petrov, Sára, ipszilon, Alkenda. Mondom, hogy mindenki.
A világ a fejére húzta a párnáját, és betette füldugóit, de még így is hallotta. De nem is ez bántotta igazán. A szíve megfájdult, hogy cserbenhagyta az embereket.
Egyet még sóhajtott, aztán visszakapcsolta az áramot.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése