(Cím nélkül)

Napok óta rosszul érezte magát. Olyan semmi volt, de még lélegzett, néha megpiszkálták egy piszkavassal, hogy lássák él e még.
Egyszer nevetett, máskor sírt. Egyszer goromba volt máskor az egész világot ringatta volna karjaiban.
Létezett meg nem is. Ketten voltak, de mégis senkik.
Azt mondta, nem mehet ez így. Ilyen állapot nincs a Földön. Azért teremtették őt, hogy megtalálja a kiutat. El innen. Persze máshol is ugyan ez lett volna. Akkor? Inkább ki innen… a legtávolabbi pontba. Ahol konvex az alakzat.
Persze ez olyan gáz, hogy kitalálta. Ez olyan nem valódi. Ilyet nem talál ki az ember, ilyet nem tervez meg senki, csak megteszi.
A villamos alá akart menni, ahogyan megálmodta. Másnap ott is volt, ahol sok ember van. Legalább ők se tudjanak aludni.
A sárga villamos vészesen közeledett. Talán most. Persze, ez olyan gáz, hogy kitalálta.
Megpillantott egy kisfiút a túloldalon, aki akár ő is lehetett volna. Kegyetlenség lenne megtenni. Nem, mégsem. HUH! Lélegzett fel.
De hiába, a halállal nem lehet szórakázni, már kitárta kapuját előtte.
Végül úgy halt meg ahogy akarta volna, de mégsem.